Jeromos atya a szentmisében Jézus evangéliumban elhangzó kérdésre („Hát ti, kinek tartotok engem?”) elsősorban arról beszélt, hogy számunkra ki lehet Jézus.

A szentmise után az atya, lévén az esztergomi ferences gimnázium magyar nyelv és irodalom tanára, rendhagyó irodalom órát tartott számunkra.

Kérdésfelvetése: „És mi a vers? „ mindannyiunkat meghökkentett, elgondolkoztatott. Idézte egy kortárs művész találó meghatározását: „A vers, a lényeglátás és a szavak ünnepe.”

„Lényeglátás, mert valami olyasmit vesz észre egy költő, ami lényegi. Eszerint költőnek lenni elsősorban: látásmód. Az, ahogyan valaki szétnéz a világban – nemcsak kívül, hanem a maga belső világában is, és ott észrevesz lényeges dolgokat. A vers lényeglátás és a szavak ünnepe. Merthogy a költő nemcsak észrevesz valamit, hanem szóvá is teszi. A szavak ott ünnepelnek, ott érzik jól magukat, ott virulnak ki, ahol azt jelenthetik, amit tényleg jelentenek. Ahol a helyükön vannak. Ahol igazak, ott lehetnek szépek is. A megtalált szó ünnepe a vers. – Szép gondolataink és érzéseink mindnyájunknak vannak. A vers azonban nem szép gondolatokból és érzésekből épül, hanem szavakból. A költő attól költő, hogy ezekre keresi a megfelelő szót. Jó költő akkor, ha nemcsak keresi, de meg is találja.

Költőnek lenni: látásmód, világlátás. – tanított bennünket Jeromos atya.

 Szintén további elmélkedésre késztetett valamennyiünket az gondolata, hogy legtöbbször azok az igazán vallásos versek, melyek látszólag talán nem is vallásosak. Idézte Weöres Sándor Kereszt című képversét, melyet minden jelenlévő vele együtt olvashatott, értelmezhetett. Másik szép példája volt még erre Kányádi Sándor költeménye: Valaki jár a fák hegyén:

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem


Érdemes a verset úgy is elolvasni, hogy a költő a „fák hegye” alatt az Olajfák hegyére gondolt…

Megköszönve Jeromos atya szívet, lelket megérintő előadását, bizakodva tekintünk a jövőbe, hogy újra visszatér közénk, hogy a továbbiakban is hallgatói, befogadói lehessünk értékes tanító gondolatainak.