Aquinói Szent Tamás: Úrnapi ének

Dicsérd, Sion, a Megváltót,

dicsérd a vezért, a pásztort,

zengj himnuszt, zengj éneket!

Ahogy bírod, akként merjed:

nagyobb Ő mint a dicséret,

méltón nem dicsérheted.

S a dicséret külön tárgya

ma hogy a Kenyeret áldja,

mely éltet és eleven,

s hogy végvacsoráján kapta

a Tizenkettők csapatja,

nem kétséges semmiben.

Legyen teljes, legyen zengő,

legyen vidám és illendő

szivünk ujjongása ma:

mert azt a napot jelzi ünnepünk,

melyen először adatott nekünk

ez a lelki lakoma

Új királynak asztalára

új törvénynek szállt páskája:

elavult a régi már.

Fut az ujtól ami agg,

igazságtól ami vak;

fut a fénytől a homály.

Amit Krisztus tett ez estén,

hagyta hogy rá emlékezvén

cselekedjük mi is azt.

Okultunk szent törvényéből:

így lesz borból és kenyérből

üdvösséges áldozat.

Más és más – de nem lényegben,

csak jel szerint más – szinekben

égi jók lappanganak.

A vér ital, a hús étel:

mégis Krisztus, lényegével,

teljes mindkét szín alatt.

Oly kenyér, melyet meg nem tör,

aki vesz miként étekből,

s el se vág, és meg se szel.

Veszi egy és veszik ezren:

annyit egy; amennyit ezren;

fogyasztják és nem fogy el.

Veszik jók és veszik rosszak:

csakhogy különböző sorsnak

részesei ők vele.

Rossznak halál, jónak élet:

ilyen az egyforma étek

különböző ereje.

Im az angyalok kenyere,

utonjárók eledele,

édesfiaknak étele,

nem ebek számára szánt,

melynek előképe már a

husvéti bárány halála,

valamint Izsák oltára,

s hogy az égből manna szállt.

Óh igaz Kenyér, jó Pásztor,

Jézus, óvj az elbukástól,

te táplálj és te palástolj

s add hogy a feltámadáskor

üdvnek látói legyünk.

Te, ki mindent bírsz és értesz,

s e földön táplálsz és éltetsz,

tedd, hogy szent népeddel, ékes

asztalodnál majd az édes

örökségben résztvegyünk!

/Babits Mihály fordítása/