A szent boungie jumping világbajnoka vagy,
egy szál köldökzsinórra kötve belevetődtél a semmibe,
a halálba, az életbe, a feltámadásba,
megkockáztattad, hogy kővel agyondobálnak,
hogy mindenki szégyenére hazakergetnek,
mint afféle cédát, mint olyat, kinek nincs férje,
mégis van gyereke, de honnan?, de honnan?,
még hogy Szentlélek, asszony, ne röhögtess,
mi is jártunk hittanra, de ami sok, az sok!
És a köldökzsinór másik végén a semmibe ugrás
verhetetlen csúcstartója földönkívüli kategóriában,
istensége magasából lezuhant emberségünk
legmélyebb mélységeibe, és nem zúzta össze magát,
nem ütötte kőbe a lábát, ott himbálózott halandóság
és öröklét szakadékai felett, kitéve magát
csecsemőgyilkos kardoknak, no meg a keresztnek,
mely bérelt páholy, fenntartva a római birodalom
kiemelt tisztelettel köszöntött ellenségeinek.
Mária nem a nyakában hordozta megváltóját,
mint mi a keresztet, nem a táskájában cipelte,
mint mi az imakönyvet, nem a pénztárcájában,
mint mi az imakártyát, húsában hordozta,
Isten volt a legfőbb befektetője,
Mária testébe fektette be saját fiát,
Mária emberként egy lett az Istennel,
beletestesült az Isten, a szívébe, az eszébe,
a méhébe, minden sejtjébe,
csontjából Isten csontját építette,
vérével Isten vérét szaporította,
vérátömlesztést adott neki és kálcium-injekciót,
kevesebb lett azzal, hogy Istent növesztette magában,
pedig Istenre már nem fér rá a növekedés, de mégis,
megfogyatkozott, hogy szép nagy baba legyen az Isten,
pedig az Isten minden baba, kicsik és nagyok atyja,
Mária kettő az egyben, emberbe rejtett Isten,
sőt, három az egyben, emberbe rejtett Isten-ember,
Mária Matrjoska-baba, kibújik belőle egy ember,
akiből kibújik az Isten.